„Donald Trump elnökválasztási győzelmével kapcsolatban „lenyűgöző meglepetésről” ír a mainstream média, holott valójában a szavazóknak nagyon is elegük van a Clintonokból, és a washingtoni uralkodó osztályból” – írja elemzésében Dan Steinblock, a Difference Group nevű nemzetközi kapcsolatok elemzésével foglalkozó kutatóintézet alapítója.

Az amerikai választópolgároknak politikailag elegük van, kezdve a demokrata párt Clinton javára végrehajtott lobbizásától kezdve a család wall street-i, Pentagon-közeli neokonzervatív kapcsolatain át a fősodratú médiaszervezetekkel (CNN, New York Times, Google) bezárólag az egész hatalmi elitből.

Bár Rudy Giuliani, New York korábbi polgármestere, akit sokan a Trump-kormány igazságminiszteri posztjának legesélyesebb jelöltjeként tartanak számon, nem zárja ki, hogy ügyészségi vizsgálat indul a Clinton-alapítványnál (melyet egy ízben „zsarolási vállalkozásnak” nevezett) elkövetett visszaélések felgöngyölítésére, valamint Paul Ryan Képviselőházi elnök is ígéretet tett a Külügy-, az Igazságügyminisztérium és az FBI közötti egészségtelen nexusok kivizsgálására, kérdéses, mi fog ezekből megvalósulni, hiszen Giuliani csütörtöki, CNN-nek adott interjújában a következőképp fogalmazott: „Bár Clintont soha nem vizsgálták ki több százmillió dollár miatt, a döntés az elnöké. Politikai hagyományunk része, hogy a dolgokat lezárjuk.”

Trump diadala Amerika rossz körérzetének megkésett elismerése. Nagy kérdés, az új elnök által meghirdetett intézkedések végrehajthatók-e, és ha igen, mennyire képesek kezelni Amerika permanens gazdasági válságát, és a kezelhetetlen méretűre duzzadt államadósságot. Ami tény: a bérek a ’80-as évek óta stagnálnak, a Kongresszus hitelessége történelmi mélyponton van, és a legtöbb amerikai nem gondolja, hogy az USA-nak a „világcsendőr” szerepét kell játszania a nemzetközi színtéren.

A II. világháborút követően a Marshall-tervet, és a NATO megalakulását követően rendkívül szoros gazdasági-politikai-biztonsági együttműködés jellemezte az európai-amerikai kapcsolatokat, azonban a hidegháborús fenyegetettség megszűnését követően egyre inkább kiütköztek a két kontinens közötti kereskedelmi-gazdasági érdekellentétek. Jellemző, hogy Obama különösebb fennakadások nélkül volt képes tető alá hozni a Csendes-óceáni Partnerséget (TPP), azonban ennek európai megfelelője, a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség (TTIP) már jóval nagyobb ellenállásba ütközik az európai körök részéről.

Az európai gazdaság stagnálásához nagyban hozzájárult a Hillary Clinton-hoz közel álló körök Oroszország elleni „új hidegháborús” politikája is, amit az új elnök nem kíván folytatni, és külpolitikájában a nemzetközi stabilitás megszilárdítását tűzte ki céljául. Az EU-USA kétoldalú kapcsolatok legkritikusabb pontja Trump NATO-kritikája. Az Észak-Atlanti Szövetség azt várja el tagállamaitól, hogy GDP-jük 2%-át fordítsák évente a védelemre, amit a legtöbb tagállam nem teljesít. „Ezek az államok vagy pótolják mulasztásaikat, vagy vége az együttműködésnek. És ha ettől szétesik a NATO, hát essen.” – fogalmazott Trump egy wisconsini rendezvényen. Külkereskedelmi politikájáról szólva Trump ígéretet tett a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) feltételeinek újratárgyalására, ami különösen Japánnak, és az ASEAN-országoknak kínos, mivel több éves tárgyalásokat követően írták alá a megállapodást.

Az USA korábbi elnökeitől merőben szokatlan trump-i retorika arra utal, hogy a Fehér Ház új lakója külpolitikájában a konszenzusos tárgyalásokra fogja összpontosítani a figyelmet, szemben a neokonzervatív külpolitika doktrína alapját képező „színes forradalmakkal”. Nem véletlen, hogy a reálisan gondolkodó amerikai külpolitikusok szerint „Trump válhat Amerika háború utáni első antiimperialista elnökévé”, aki jelentősen hozzájárulhat a nemzetközi politikai élet konszolidációjához. A lehetősége mindenesetre adott.

Cs. v. F.