Hová álljanak a skótok? 2. rész

Írásunk első részében (amely itt olvasható) azt elemeztük, hogy Skóciára milyen gazdasági kilátások várnak, amennyiben a Brexit nyomán úgy döntenek, hogy az EU-ban való maradás végett függetlenné válnak Nagy-Britanniától. Megállapítottuk, hogy Skócia esélyei egyáltalán nem rosszak, sőt.

Folytatásunkban azt szeretnénk elemezni, hogy milyen demográfiai változások állnának be Skóciában ebben a helyzetben, továbbá hogy alakul Skócia honvédelme egy esetleges függetlenség esetén.

Nos, Skócia lakossága jelenleg 5.300.000 fő körül van, (a 2011.-es népszámlálás szerint 5.295.000 fő), ebből kb. 5.084.000 az európai (fehér) lakosság. Ennek a népességnek kb. 84%-a vallja magát skótnak, kb. 8%-a egyéb britnek, közel 1-1% írnek, cigánynak (traveller), lengyelnek vagy más európai származásúnak. A fennmaradó kb. 4%-ot alkotják a különböző eredetű nyugat-indiai, afrikai, dél-ázsiai (indiai, pakisztáni, bengáli), távol-keleti és közel-keleti származású polgárok, tehát más nyugat-európai országokhoz képest Skócia etnikailag aránylag homogén. Skócia, mint a legtöbb nyugati jóléti állam, küzd a lakosság elöregedésével és fogyásával, 1995 és 2005 között minden évben fogyott a lakosság, némelyik évben 1%-ot is meghaladó arányban. 2006 és 2014 között valamelyest nőtt a népesség, de 2015-ben Skócia megint egy 2470 fős nettó természetes népességfogyást volt kénytelen elkönyvelni. Ennek ellenére Skócia korfája kicsit egészségesebb mint más európai országoké, a 40-54 éves korosztályok létszámaránya a legnagyobb a teljes lakosságban (kb. 23%) ami – figyelembe véve a kiemelkedően magas aktivitási rátát – jó fejlődési lehetőséget biztosít a skót gazdaságnak az elkövetkező években. 

Érdekesebb a skót polgárok identitástudata: a 2011-es népszámláláson a válaszadók 62%-a vallotta magát “csak skót”-nak, míg 18% “skót és brit” identitást adott meg. Csak 8% vallotta magát britnek, míg kb. 2% “skót és még egy nemzetiség” önazonosságot adott meg. A magukat “csak skót”-nak vallók aránya két nagyvárosban, Edinburghban és Aberdeenben volt a legalacsonyabb.

Bár Skócia hagyományosan a kivándorlók kibocsátó országai közé tartozott a 20. századig (az írekhez hasonlóan rengeteg skót vándorolt ki Észak-Amerikába, Ausztráliába, Új-Zélandra, Dél-Afrikába sőt Dél-Amerikába is évszázadokon keresztül, olyannyira hogy csak az USA-ban hatmilliónál több skót és további hatmillió skót-ír polgár él), a nettó kivándorlás trendje a 21. század elején megfordult, és sokan telepedtek le Skóciában elsősorban Nagy-Britannia más részeiről, így, a természetes népességfogyás ellenére 2000 és 2011 közt a népesség 5%-kal nőtt. Hasonlóképpen, 2004 után az EU-hoz frissen csatlakozott országokból, elsősorban Lengyelországból, Csehországból, Litvániából és Lettországból növekvő számú bevándorló érkezett Skóciába. Ennek következtében az élveszületések aránya 2004 és 2008 között 10%-kal nőtt. Skóciának “agyelszívási programja” is van, a Fresh Talent nevű projekt keretében a skót egyetemeken végzett EU-n kívüli diákok 2 éves tartózkodási engedélyt kapnak. 

Az előrejelzések szerint 2035-re Skócia lakossága 5.76 millió főre fog növekedni, 2085-re viszont 6.2 millióra. 2028-ig mind a belső migráció (itt az EU-ból és Nagy-Britanniából érkező betelepülőket értjük) és az összességében pozitív születési arány hozzájárul a növekedési tendenciához, utána azonban csak a bevándorlás, ugyanis ez után a pont után a 16 évnél fiatalabbak száma csak 3%-kal, a 65 évnél idősebbek száma viszont 63%-kal fog nőni, és a halálozási ráta drámaian meg fogja haladni a születési rátát. 

Egy skót kiválás Nagy-Britanniából valószínűleg egy jelentős hazavándorlási hullámot eredményezne, méghozzá az Angliában és Észak-Írországban élő skótok köréből, akik 
összesen kb. másfél millióan vannak. Ez jelentősen javíthatná a skót lakosság lélekszámát, méghozzá kulturálisan azonos népességgel. Érdekes kérdés, hogy a Skócián kívül élők hogyan állnak a skót függetlenséghez: a 2014-es népszavazáson a nem skóciai lakhelyű polgárok nem szavazhattak, és a függetlenséget 64%-uk támogatta – ez önmagában el is dönthette volna a 2014-es népszavazást a függetlenség javára, így érthető hogy a szavazásból történő kizárás erős feszültségeket keltett. Ha egy új népszavazás esetén engedélyezik a Nagy-Britannia más részein élő skótok részvételét, nagyon nagy esélye lesz Skócia leválásának. 

A Royal Scots Borderers (Királyi Skót Határőrők) katonái, forrás: Daily Record

Skócia leválása esetén nagyon fontos, sőt drámai kérdés lesz Skócia honvédelme. A 2014-es népszavazásra már készültek tervek, hogy siker esetén mi történne. Több forgatókönyvből végül is a skót kormány az alábbi javaslatot dolgozta ki (azt tudni kell, hogy a skót parlament létrejöttekor nem kapott jogot védelmi kérdések eldöntésére, 
a közös katonapolitika a brit parlamentnél maradt), amelynek első pontja egyből kulcsfontosságú és a lehetséges konfliktusok első számú forrása: a függetlenséget követő 
első parlamenti cikluson belül el kell távolítani az atomfegyvereket Skócia területéről. Mivel az egész brit nukleáris elrettentő erő, azaz a Trident osztályú és a négy Vanguard 
osztályú atomtengeralattjáró, valamint az összes rakéta és robbanófej, és a hozzájuk tartozó személyzet valamint létesítmények a Faslane-i bázison találhatók, ez azt 
jelentené, hogy angol területen új flottabázist kellene építeni font-százmilliárdokból, méghozzá záros határidőn belül. Az Argyll and Bute-i tengerészeti bázis, amelyben egy 
nagy biztonságú nukleárisfegyver-tároló és gyártó létesítmény is található, például Skócia legnagyobb munkaadójának számít. A védelmi létesítmények fenntartására 140 
millió fontot költöttek 2014-ben, ebben számos más kikötő és repülőtér is található. 

A brit kormány természetesen ragaszkodik bázisaihoz, és nem készített terveket egy esetleges skót függetlenségre, egy nyilatkozatukban kiemelték, hogy a hadiflotta 
Skócia legnagyobb munkaadója, és hogy egy költözés rengeteg időt és pénzt venne igénybe, amely időszak alatt Nagy-Britannia stratégiai csapásmérő képessége 
szünetelne, arról nem is beszélve hogy távolabb kerülnének a legfontosabb északi-tengeri hajózási útvonalaktól. Ezek az érvek nemigen hatották meg a skót közvéleményt, 
sem pedig a kormányt. A skót lakosság, az egyházak és létrejötte óta a parlament is következetesen ellenezte az atomfegyverek skóciai jelenlétét. 

A skót parlament közleményében kiemelte, hogy Skócia jelenleg az atomfegyverek egyik legnagyobb koncentrációjának helyszíne a világon. A skótok teljesen feleslegesen kidobott pénznek tartják a nukleáris fegyvereket, miközben a brit védelmi minisztérium folyamatosan csökkenti a védelmi költségvetést, és olyan tényleg fontos eszközökre nincs pénz, mint például a nagyhatótávolságú tengerészeti járőrgépek. A Trident-rendszert egyébként Angliában is folyamatosan támadják, egyrészt a folyamatos költségtúllépések miatt, másrészt pedig megkérdőjelezhető elrettentő ereje miatt amelynek nem sok hasznát venni a globális terrorizmus és a kiberháború korában. 

A skót parlament terve a saját védelmi képessége megteremtésére a következő lenne:

Az új Skócia haladéktalanul belép az ENSZ-be és a NATO-ba (utóbbi kérdéses, lévén a skót lakosság és kormány következetes atomellenes álláspontja);

Skócia aktívan szerepet vállal a nemzetközi közösség biztonsági feladataiban;

Alkotmányos korlátokat hoz létre, amelyek biztosítják, hogy csak az ENSZ által jogosnak és törvényesnek ítélt beavatkozásokban, béketeremtő vagy békefenntartó missziókban lehessen a fegyveres erőket bevetni;

Skócia átveszi az összes, területén található haditengerészeti, katonai és légi támaszpontot;

Az UK-val való tárgyalások alapján megörökli az őt megillető katonai eszközöket és felszerelést;

Saját, 2.5 milliárd font összegű védelmi költségvetést állít fel (ez azért lényeges, mert a skót kormány kevesellte a brit védelmi büdzséből Skóciára jutó hányadot a befizetett részhez képest);

Saját tengeri kapacitást épít ki, benne légi-tengeri és felszíni járőrözési képességet (ez fontos, hiszen Skócia egyetlen szárazföldi szomszédja Anglia, tengeri határai azonban 
rendkívül hosszúak és tartalmazzák a skót gáz- és olajmezőket) és különleges alakulatokat. A skót kormány sokat bírálta, hogy Nagy-Britannia elhanyagolta a partvédelmet és nem állomásoztatott felszíni flottát Skóciában;

Egy 15.000 reguláris és 5.000 tartalékosból álló haderőt hoz létre a függetlenséget követő 10 évben;

A skót hadsereg egységei tovább viselik a skót ezredek neveit, hagyományait, azokét is, amelyeket a 2006-os költségreform során megszüntettek;

…és még számos egyéb pont. 

A brit kormány természetesen mindegyik lehetőséggel szemben áll, vitatja a skót kormány költségvetési számait is. Valószínűleg az eszközök és ingatlanok arányáról amelyek a skót fegyveres erőket illetnék, meg tudnának egyezni, azonban a brit kormány bírálja a katonai személyzet elosztásának módját is. A skót kormány Scotland’s Future című tervezete szerint megegyeznek a Westminsterrel, hogy a skót hadseregben tovább szolgálni kivánó személyeket és egységeket áthelyezzék, a Skócia területén szolgáló katonák megkapják a lehetőséget, hogy az új skót haderő tagjai legyenek, de senkit sem kényszerítenek erre, továbbá fenntartanák annak a lehetőségét is, hogy a Commonwealth országokhoz és Írországhoz hasonlóan skótok szolgálhassanak a brit hadseregben is, ha akarnak. 

A brit védelmi minisztérium szerint a haderő felépítése olyan, hogy azt nem lehet ilyen alapon megbontani, és Skócia számára sem biztosítana kiegyensúlyozott védelmet. Kiemelik továbbá, hogy a brit haderőben szolgálók várhatóan nem akarnak majd egy kisebb hadsereghez csatlakozni, amelynek nem lesz globális szerepe, és arra is kitérnek, hogy a Skóciához hasonló méretű és gazdaságú európai országok általános hadkötelezettség segítségével tartják fenn haderejüket (Dánia, Belgium, Norvégia) amely viszont Skóciában nem lenne elfogadott. A Scotland Institute egy 2013-as felmérése szintén úgy vélte, egy független skót haderőnek nehézségei lennének a toborzással, ennek azonban ellentmond, hogy – főleg a szárazföldi hadseregben – a skótok lakosságarányukhoz képest jócskán felülreprezentáltak, sőt a skót gyalogezredek a brit hadsereg elitjébe számítanak. Ha ezek az alakulatok skót fennhatóság alá kerülnek, Skócia egy csapásra egy igen jól képzett veterán hadseregre tehet szert. Gyakorlati nehézség viszont akadna bőven egy szétválás esetén, a Scots Guards (a Skót Gárdaezred) például az észak-yorkshire-i Catterickben állomásozik, így annak áthelyezése elég bonyolult lenne. 

Másik kérdés a légierő: a RAF (Royal Air Force – Királyi Légierő) gépállományának Skóciára jutó része jócskán meghaladja egy ilyen méretű ország igényeit, és a brit védelmi minisztérium kételkedését fejezte ki, hogy Skócia képes-e egyáltalán fenntartani egy ilyen légi haderőt. A válasz, hogy Skócia nem is akar ekkora légierőt fennartani. A három századnyi, Lossiemouthban állomásozó Tornado vadászbombázóra például egyáltalán nincs szüksége (ezek kiöregedőfélben lévő, támadó-csapásmérő repülőgépek, amelyeknek Skócia nem sok hasznát veszi önvédelmi célokra), a három századnyi Eurofighter Typhoon gépből is csak 12 darabra tartanak igényt. A légierő létszámát egyébként 2300 főben határozták meg 2014-ben. Amire Skóciának szüksége lenne, tengeri járőrgépek és helikopterek, valószínűleg saját beszerzéssel jutna hozzá a későbbiekben.

Így hát a függetlenség legfontosabb kérdése a Trident bázis lesz. A skót kormány álláspontja egyértelmű, a skót közvélemény viszont nagyjából egyenlően megosztott 
abban a tekintetben, hogy a brit atomflotta használhassa-e a faslanei bázist a függetlenség után (érdekes módon az angol és walesi válaszadók nagy többsége úgy véli, hogy 
a flottát vissza kell vonni Skóciából, ha az függetlenné válik). Amennyiben függetlensége után Skócia a NATO-ba pályázik, az Egyesült Államok és Nagy Britannia ezt a támaszpontok kérdéséhez köthetnék. Ha Skócia hajlandó lenne valamilyen kompromisszumos megoldásra, pl. a bázis bérbeadására vagy egy ésszerűbb kivonási határidőre, akár más előnyöket is kialkudhat magának az elszakadási folyamat során, pl. a fizetőeszköz használatát vagy gazdasági kedvezményeket. A kompromisszum szükségességét több befolyásos vélemény is megerősíti, például Andrew Neil, az egyértelműen függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt védelmi szóvivője is kifejezte a közös kiképzés, védelmi beszerzések, közös műveletek lehetőségét. A kiképzés kérdése elég fontos, a brit hadsereg kiképző létesítményei ugyanis mind Angliában és Walesben vannak, így időbe telne míg Skócia kiépíti a maga kapacitásait. 

Mindennek az alapja azonban a nukleáris bázisok kérdésének rendezése. Ha Skóciát esetleg nem veszik fel a NATO-ba, akkor egy Írországéhoz hasonló önvédelmi erőt építhet ki, kizárólag regionális fókusszal, ennek megfelelő kapacitásokkal és kiképzéssel. Az SNP álláspontja egyébként 2016 folyamán sokat enyhült a nukleáris támaszpontokkal kapcsolatban. 

Az ily módon meggyengült és szétzilált brit haderő számára még egy kérdés adódna: az angol-skót határ a Brit-szigetek védelmének “gyenge láncszeme”, itt ugyanis nemes egyszerűséggel évszázadok óta nincs határ. Egy független Skócia létrejötte esetén azonban a terrorizmus és a szervezett bűnözés számára egy ilyen őrizetlen határvonal talált pénz, ezért igen valószínű hogy az UK és Skócia rendőrségi és határvédelmi együttműködésre kényszerül majd emiatt, a határ lezárása ugyanis nem lehet opció. 

A Royal United Services Institute (RUSI) védelmi-biztonsági kutatóintézet szavaival zárjuk a témát: “Nagy-Britannia védelmi kapacitásainak nagy részére egy független Skóciának nincs igénye vagy szüksége…  azok akik úgy érvelnek, hogy a függetlenség javítja Skócia védelmi kilátásait, egyben azt akarják, hogy Skócia a jövőben kimaradhasson Nagy-Britannia katonai kalandjaiból.” Skócia kétségtelenül képes lesz gondoskodni saját védelméről, bár a globális katonai kötelezettségekből kimarad; lássuk hogy döntenek a választók. 

Írta: BG
források: The Guardian, RUSI, Aranysas magazin.








Hozzászólások

comments