A Brexit kapcsán felmerült, hogy az Egyesült Királyság országai – Skócia és Észak-Írország, azért hogy az EU-ban maradhassanak, bejelentik függetlenségüket. Ezúttal Skócia helyzetét vizsgáljuk meg röviden, amely sok érdekességet hordoz magában egy lehetséges szétválás tükrében.
Az UK három társországa mind egyedi eset államjogi szempontból. Skócia pozíciójának megértéshez egy kis történeti összefoglalás szükséges. Az írott történet a rómaiakkal kezdődik, de szempontunkból fontosabb, hogy a 800-as évek elején két nagyobb alakulat jött létre a félszigeten, egy részén a Dánia és Norvégia felől érkező vikingek alapítottak településeket és kereskedelmi telepeket, másik részén pedig a kelta nyelvű, de náluk is régebbi eredetű piktek hozták létre királyságukat több kis fejedelemségből, Albát. Alba királysága gyarapodott és erősödött, a 11. századra már feudális állammá vált. Alba vagy Scotia (ez a név eredetileg Írországot jelentette, a „scoti” az itt élő gaelek, azaz kelták összefoglaló neve) a 11-12. századokban angol és normann nyelvű területekre is kiterjesztette uralmát. A tizenharmadik század elejére Skócia nagyjából ugyanazt a területet foglalta el, mint ma. A század végén azonban utódlási válság következett be, III. Sándor király és nem sokkal később felesége halála után. Az érdekeltek I. Eduárd angol királyt kérték fel döntőbírónak a trónutódlás kérdésében. Eduárd döntése értelmében John Balliol lett az új skót király, amit az angolok úgy értelmeztek, hogy a skót király Eduárd hűbérese, mondván, az ő kegyelméből lett skót király, és Eduárd folyamatosan Balliol királyi hatalmának aláásásán munkálkodott. A szakítás nem is váratott sokáig magára, 1294-ben Balliol és más skót főurak megtagadták, hogy hadba vonuljanak az angolok oldalán Franciaország ellen, sőt a skót parlament szövetséget kötött a franciákkal (ez volt az Auld Alliance, amely egészen 1560-ig kitartott!). Innen ered a skótok hagyományos francia szimpátiája. Eduárd ellenlépéseit meghiúsították a csatatereken és végül is Skócia visszanyerte függetlenségét (skót függetlenségi háború teljes egészében 1328-ban ért véget) sőt egy kis időre Írország trónján is skót király ült ebben az időszakban.
Mindazonáltal az angolok sosem tudták többé kiverni fejükből a skót trónigény illúzióját, és a kisebb nagyobb angol-skót csatározások szüntelenül zajlottak skót, angol és francia földön egyaránt. A folyamatos háborúskodás ellenére Skócia viszonylagos jólétre és magas színvonalú kultúrára tett szert ebben az időszakban. Az 1237-es yorki (Angliával) és az 1266-os perthi (Norvégiával) egyezmények rögzítették Skócia nagyjából ma is érvényes határait.
1502-ben Stuart IV. Jakab örökbéke-szerződést kötött VIII. Henrik angol királlyal és elvette Tudor Margitot, Henrik egyik lányát, előkészítve ezzel a későbbi Koronauniót. A francia szövetség miatt az örökbéke nem tartott sokáig, mert Jakab úgy döntött hogy támogat egy francia támadást Anglia ellen, de ez balul ütött ki, maga a skót király is a csatatéren halt meg. 1560-ban aztán az Edinburgh-i szerződés véget vetett az Auld Alliance-nak. Ekkor sikerült John Knox-nak elérnie hogy Skócia protestáns állammá váljon, és a parlament megtagadja a pápai fennhatóságot. A katolikus Mária skót királynőt (és francia királynét) 1567-ben lemondásra kényszerítették.
1603-ban VI. Jakab megörökölte az angol és az ír trónokat az 1502-es házassággal kialakult rokoni kötelék révén, és I. Jakab néven uralkodott ezekben az országokban. Ebben az időszakban Skócia független volt, de az egyház vezetésének kérdése miatt gyakorlatilag polgárháború dúlt. Az 1688-89-es Dicsőséges Forradalom elűzte az angol trónról VII. (II.) Jakabot, továbbá éhínség is pusztított, ami az ország lakosságának legalább ötödét megölte. Ezzel egyidejűleg történt egy érdekes esemény amely végül nagyban hozzájárulta skót-angol kiegyezéshez. A Darien-terv egy skót gyarmatosítási kísérlet volt, egy kereskedelmi társaság létrehozására a Panama-félszigeten. A tervnek olyan hírverést csaptak, hogy minden skót földbirtokos akinek valamicske pénze volt, beszállt az üzletbe, ám az végül csődbe jutott. A fizetésképtelenné vált földesurak nem tudták volna a várható angol invázió esetén pénzelni az ellenállást. Így aztán addig szorgalmazták az Angliával történő kiegyezést, hogy 1706-ban megkötötték az Uniós Szerződést és 1707. január 1.-i hatállyal létrejött Nagy-Britannia Királysága, a két ország politikai uniója.
Itt egy-két évszázadot kihagyhatunk, mindenesetre annyi látható hogy a skót függetlenség gondolata igen mélyen gyökerezik, sőt történelme nagyobb részén független volt Angliától, és az is látható hogy az Egyesült Királyság szerződések sorozatával jött létre. Néhány Stuart-párti kísérlet történt még, ekkoriban már a német Hannover-ház tagjai ültek az angol trónon, de ez a mi szempontunkból most nem lényeges.
Történetünk következő éve 1997. Ekkor népszavazást tartottak Skóciában, mégpedig arról, hogy legyen-e újra külön skót parlament (hasonló szavazások voltak a korona többi országaiban is), a két világháborút követően ugyanis skót körökben egyre erősödött az igény a skót önállóság növelésére. A válasz csaknem 75%-ban igen volt, így a Scotland Act 1998 nevű törvény hatására összeült a skót parlament, 300 évvel a legutolsó összehívása után, mégpedig 1999. július 1.-én. Ezzel párhuzamosan megállapításra kerültek Skócia szárazföldi és tengeri határai, a Scottish Adjacent Waters Boundaries Order 1999 hangzatos nevű rendeletben.
Nézzünk rá a mai Skóciára egy kicsit: a 2007-es skót parlamenti választásokat az SNP (Scottish National Party, Skót Nemzeti Párt) nyerte. Programjuk része volt a Nagy-Britanniától történő elszakadás népszavazásra tűzése, Az SNP, amely kisebbségi kormányt alakíthatott, „Nemzeti Párbeszédet” indított a népszavazási kiírás előkészítésére. A párbeszéd során három különböző forgatókönyv alakult ki. Az első a korlátozott parlament jogkörének kiterjesztése, azaz a védelmi és a külügyi területek, pénzügyi szabályozás és fizetőeszköz kivételével minden törvényért, adóért és illetékért a skót parlament a felelős; a második lényegében egy fiskális reform volt, amely megengedte volna a skót parlamentnek hogy a brit jövedelemadó kulcsától 10%-ban eltérjen, a brit parlament beleegyezésével új adókat vezessenek be, és korlátozott mértékben hitelt vehessen fel. A harmadik forgatókönyv a teljes függetlenség volt.
A harmadik skót parlamentben az SNP nem tudta az ellenzék támogatását megnyerni a referendumhoz, így azt nem írták ki. 2011-ben azonban az SNP abszolút többséggel nyerte a választásokat, így lehetővé vált a népszavazás kiírása parlamenti együttműködés nélkül is. A Scottish Independence Referendum (Franchise) Act 2013 törvényt 2013. június 27-én fogadták el és 2014. szeptember 18-ra ki is írták a népszavazást. A részvétel nagyon magas, közel 85% volt. A népszavazás érvényesen zárult, a függetlenségre 44.7% szavazott, így Skócia maradt az Egyesült Királyság része (bár az előkészítő törvény nem írt elő ilyet, a skót kormány a 2016. március 24.-i dátumot javasolta volna a függetlenség napjának siker esetén).
Ennek a népszavazásnak a kapcsán alaposan kitárgyalták a függetlenség vonzatait minden területen. Az ezek során keletkezett megállapítások nagyjából ma is helytállóak, ehelyt nem is részleteznénk mindet, hiszen itt kitérhetnénk az óvodai ellátás rendezésétől kezdve a mezőgazdasági támogatások elosztásáig mindenre. Természetesen ezeknek a kérdéseknek a megoldásával kapcsolatban több álláspont is létezik pártállástól függően Skóciában, ezek tovább színesítik a képet. Néhány dologra azonban kitérhetünk, főleg most, hogy heves viták vagy inkább találgatások zajlanak arról, hogy lesz-e újabb skót függetlenségi referendum az EU-ban maradás végett.
Skóciának négy lehetősége van jelenleg:
1. Skócia elhagyja az EU-t Nagy-Britanniával együtt.
2. Gyorsan ki kell írnia egy függetlenségi referendumot, azzal a céllal hogy az EU-ban maradhasson (ill. tagjává válhasson).
3. Akadályozza és blokkolja a Brexit folyamatát, amivel súlyos politikai és alkotmányos válságot idéz elő az egész Egyesült Királyságban.
4. Kilép az EU-ból a maradék UK-val együtt, és külön úton szorosabb, differenciált kapcsolatokat próbál a maga számára kialakítani az EU-val, mint amit Nagy-Britannia.
Amennyiben Skóciában a 2. forgatókönyv válik valósággá, amellett hogy az Egyesült Királyság megszűnik, három párhuzamos tárgyalássorozatnak kell megindulnia:
1. Skócia és a maradék Nagy-Britannia közt,
2. Nagy-Britannia és az EU közt,
3. és Skócia és az EU közt meg kell hogy kezdődjenek a csatlakozási tárgyalások.
Ennek a forgatókönyvnek a valószínűségét az adja, hogy Skóciában (és még erősebben Észak-Írországban) sokkal EU-pártibb a közhangulat mint Angliában és Walesben, és a függetlenség pártolói és ellenzői között nincs áthidalhatatlan számbeli különbség (kb. 10% volt az eltérés 2014-ben). Elképzelhető, hogy az EU-párti, de a függetlenséget elutasító szavazóknak van egy olyan halmaza, akiknek az EU vonzóbb, mint az Egyesült Királyság.
Mi vár ekkor Skóciára?
A legfontosabb kérdések persze gazdasági jellegűek. Általában véve Skócia jó gazdasági feltételekkel rendelkezik, modern, nyitott vegyes gazdaság. A kb. 5 és fél milliós Skóciában a munkanélküliség alacsony, 5,8%, az aktivitási ráta rekord magas, 74,8% (2015-ös adatok), az egy főre jutó GDP 43.000 dollár fölött van, magasabb mint mondjuk Franciaországé. Az ipar a GDP 27%-át, a szolgáltatások 72%-át adják, ezen belül kiemelten fontos a bankszektor, amely az ország méretéhez képest igen nagy.
A mezőgazdaság kevésbé fontos, néhány gabonaféle és gyümölcs kultúrája, valamint a legeltetéses állattenyésztés az elterjedt. Érdekesség, hogy az ország feudális múltjának, és a 19. századi bekerítéseknek köszönhetően ma is mindössze 350 tulajdonos között oszlik meg a földterületek közel fele. Halászat tekintetében más a helyzet, a Skóciát körülvevő vizek Európa halban leggazdagabb vizei.
Skócia nehézipara főleg az energetikai háttérágazatoknak és a hagyományosabb hajógyártásnak megfelelően igen fejlett, bár jelentősége némileg csökkent, és helyét a modernebb elektronikai, vegyipari, hadiipari tevékenységek vették át, pl. az európai gyártmányú laptopok 29%-a Skóciában készül. Mind a mai napig fontos exportcikk a minőségi skót szövet, amelynek pozícióját semmilyen távol-keleti verseny nem tudta megingatni, és persze nem feledkezhetünk meg a skót whiskyről sem, amely az egész Egyesült Királyság összes élelmiszer- és italipari bevételének negyedét (!) szolgáltatja.
Ezek alapján is látható, hogy amennyiben függetlenné válna, a szorgalmas és takarékos skótoknak nem igazán lenne oka Skócia gazdaságát félteni, akár maradnak az EU-ban, akár nem.
Még érdekesebb azonban a brit északi-tengeri olaj- és gázmezők sorsa. Az UK Continental Shelf Act 1964 törvény hatására szeizmikus olaj- és gázkutatások kezdődtek az Északi-tengeren, és számos olaj- és gázmezőt nyitottak meg kitermelésre. A brit fúrótornyok nagyobb része skót felségvizeken fekszik, ám az energiahordozókból származó adóbevételeket nem osztották meg országok szerint, hanem egy központi alapba folytak be. A skót kormány úgy becsüli, hogy 24 milliárd hordó olajjal egyenértékű (b.o.e.) energiahordozót rejtenek a mezők, és a próbafúrások tovább folynak a Shetland-szigetek és a Western Isles vidékén. A kíméletlen időjárás és a tengeri fúrások drágasága miatt a kitermelés költsége aránylag magas, hordónként 35 dollár körül van (összehasonlításképpen ez Szaúd-Arábiában hordónként 6 dollár), így, egy a ZOTMUND-nak nyilatkozó skót energiaszakértő szerint Skóciának különleges adókedvezményeket kell kínálnia a befektetőknek, ha mezőit vonzóvá akarja tenni. Szerinte továbbá Nagy-Britannia számára nagyon nehéz lenne ezeket a mezőket elvitatni Skóciától, éppen azért, mert az elsősorban a halászat rendezése céljából hozott Scottish Adjacent Waters Boundaries Order 1999 rendelet hajszálpontosan kitűzte Skócia tengeri határait (ha szeretné látni, hogyan jelölnek ki egy határvonalat, itt megnézheti a SCHEDULE 1 BOUNDARIES pont alatt). Ez tehát azt jelenti, hogy függetlensége elnyerése után Skócia birtokában maradna a mostani brit gáz- és olajmezők legnagyobb része! A független Skócia egy csapásra Európa egyik leggazdagabb országa lenne.
Cikkünk folytatása olvasható itt.
Írta: BG