Van-e értelme a szankcióknak, avagy Dél-Korea és Ororszország kapcsolatai

A 2013-14-es ukrajnai eseményeket és a Krím orosz elfoglalását követően az Egyesült Államok szankciókat hozott Oroszország ellen. Az amerikai intézkedések alapvetően orosz magánszemélyek és a nemzetközi  fegyver- ill. energiakereskedelemben érdekelt orosz cégek amerikai vagyonát érintette ill. fagyasztotta be, továbbá Putyin belső köreihez tartozó magánszemélyek és 14 hadiipari vállalat amerikai tevékenységét akadályozza. Ezen felül a hat legnagyobb orosz bank és négy energetikai cég amerikai bankok által történő finanszírozását korlátozza. (Az ide vonatkozó rendeletek az amerikai külügyminisztérium oldalán olvashatók). Mint látható, az amerikai szankciók – az EU korlátozásaitól eltérően – inkább pénzügyi, mint kereskedelmi jellegűek, ami érthető is, ha tudjuk, hogy Oroszország az amerikai – és kanadai – mezőgazdaság legnagyobb felvevőpiaca. A rendelkezések célja a diplomáciai figyelmeztetés mellett az volt, 
hogy az ukrajnai orosz beavatkozást költségesebbé tegye és így nehezítse. 

Az Egyesült Államok természetesen igyekezett szövetségeseire is nyomást gyakorolni, hogy hozzanak szankciókat Oroszország ellen. Mint tudjuk, az EU túl is ment a szükséges mértéken, ami meg is látszik az európai gazdaságok adataiban, de ezzel eltérünk a témánktól, tehát jó néhány ország csatlakozott a korlátozásokhoz, az amerikai szövetségesek többsége, de még olyan, elvben semleges országok is, mint pl. Svájc. 

Az amerikai külügyminisztérium által nyomás alá helyezett országok között volt Dél-Korea is. Dél-Korea azonban mégis úgy döntött, hogy nem csatlakozik a szankciókhoz, bár hivatalos kritikával illette Oroszország ukrajnai tevékenységét. Dél-Korea moszkvai nagykövete, Wi Sung-Iac akkor úgy nyilatkozott, hogy az amerikai és koreai gazdaság összefonódásai miatt amúgy is nehézségek fognak adódni a koreai-orosz gazdasági 
kapcsolatokban a szankciók miatt, így nem alkalmaznak korlátozásokat orosz érdekeltségek ellen. Sőt, ahogyan növekedett Oroszország befolyása a kelet-ukrajnai konfliktusban és erősödött az USA és az EU kritikája a Kreml irányában, és ahogyan szaporodtak a szankciók, Korea csendben maradt. 

Érdekes megvizsgálni Dél-Korea külpolitikai helyzetét. Korea és Oroszország kapcsolatai 1884-ig nyúlnak vissza, amikor is a cári birodalom hivatalos diplomáciak kapcsolatot létesített a koreai királysággal. Igyekezett politikai befolyásra szert tenni Koreában, ám az orosz-japán háború elvesztését követően Oroszország súlya Koreában nullára csökkent. A második világháború után már a szovjet érdekek erősödtek meg a térségben, ám a koreai háborút követően Korea kettészakadt. Dél-Korea amerikai érdekszféra lett, olyannyira, hogy az Egyesült Államokkal külön kölcsönös védelmi szerződése van (ennek értelmében küldött pl. Dél-Korea több tízezres katonai kontingenst a vietnami háborúba az amerikaiak oldalán). Dél-Korea biztonsága abszolút mértékben az amerikai jelenléttől függ ma is. A hetvenes évek végéig a Szovjetunió és Dél-Korea lényegében ellenségek voltak. A Szovjetunió Észak-Koreát és Kínát támogatta, míg délen amerikai támaszpontok találhatók, és amerikai atomfegyverek is állomásoztak. 

Dél-Korea azonban szeretett volna a Szovjetunióval kereskedni már a Gorbacsov-korszak előtt is. A Szovjetuniónak külföldi technológiára és tőkére volt szüksége. 1979. májusában Dél-Korea egyezményt kötött Finnországgal, hogy segítségével kereskedjen a keleti blokkal. A nyolcvanas években Ro-Te Vu elnök “Nordpolitik”-ja (az NSZK Ostpolitik mintájára) és a gorbacsovi nyitás hozzájárult a két ország viszonyának javításához. Az orosz Távol-Kelet gazdag mindabban amire a dél-koreai gazdagságnak szüksége volt – ipari 
nyersanyagok, olaj, fémek, fa, hal – továbbá a szovjet és a kínai kereskedelmi nyitás enyhítette Dél-Korea az Egyesült Államok piacvédelmi intézkedéseiből eredő gondjait is. A keleti blokkal történő kereskedelmet kezdetben az USA is támogatta, a későbbiekben azonban aggodalmaskodni kezdett a csúcstechnológiák esetleges átadása miatt. Ekkoriban még nem volt hivatalos diplomáciai kapcsolat Dél-Korea és a Szovjetunió között, így 
csaknem minden érintkezés indirekt volt – Hong Kongon, Szingapúron, kelet-európai országokon keresztül zajlott – , mígnem 1989-ben kölcsönösen kereskedelmi irodákat nyitottak egymás fővárosaiban. 

Dél-Korea műszaki fejlettsége nagy érdeklődést váltott ki a keleti blokk országaiban. Számos más intézkedés is javította a hangulatot a két ország közt, pl. az 1988-as szöuli olimpia, vagy az, hogy Moszkva megengedte a Szahalin-szigeti koreaiaknak, hogy Dél-Koreába költözzenek (1989). Mindeközben Dél-Korea az USA leghűségesebb szövetségese maradt, a legteljesebb katonai együttműködésben. 

Oroszország és Dél-Korea végül 1991-ben létesített diplomáciai kapcsolatot. 1997 óta “forró drót” van a Kreml és Szöul közt, és mindkét ország részese az észak-koreai nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos hatoldalú fórumnak. 2013-ban a két ország megszüntette a vízumkényszert is egymás polgáraival szemben. 

Számos gazdasági projekt is van folyamatban, mint a Nahodkai Szabad Gazdasági Övezet, vagy az irkutszki gázmezők fejlesztése, vagy a transzszibériai vasút meghosszabbítása Dél-Koreáig. Az első dél-koreai űrhajós a Szojuz űrhajó fedélzetén repült a Nemzetközi Űrállomásra 2008-ban, és a koreai űrprogram is orosz asszisztenciával zajlik. A koreai haditengerészet orosz helikopterekkel és harcjárművekkel is rendelkezik (igaz, ezek nem a legmodernebb technikát képviselik). 

A Lakhta Center, a Gazprom Nyeft szentpétervári leendő központja


Látható tehát, hogy az orosz-dél-koreai kapcsolatok kifejezetten jónak mondhatók, bár politikailag nem túl közeliek. Érdekes módon azonban, az hogy Dél-Korea szilárdan távol tartotta magát az oroszellenes szankciótól, nem váltott ki nagyobb visszhangot nyugaton, annak ellenére hogy ez óriási lehetőségeket hordozott magában a koreai technológia és ipar oroszországi térnyerése számára. Látszólag ez is a helyzet: a Samsung építi pl. Szentpéterváron a Gazprom új irodaházát, a Samsung Heavy Industries három új 
sarkköri tartályhajót épít szintén a Gazpromnak, miközben az EU és az USA megtiltja az offshore és mélytengeri kitermelés technológiáinak exportját Oroszországba. 2014-ben az orosz-koreai kereskedelem csúcsot döntött 26 milliárd dollár forgalommal, ami 8,5% növekedés az előző évhez képest.

Ugyanekkor azonban az orosz-japán kereskedelem 16,7%-ot nőtt, holott Japán csatlakozott a szankciókhoz. 2015 első tíz hónapjában az orosz-koreai kereskedelem dollárban kifejezett értéke 41%-ot csökkent, bár ez inkább a csökkenő olajáraknak és az összeomlott oroszországi autópiacnak tulajdonítható, valamint az elektronikai piac rubel értékcsökkenése miatti gyengélkedésének. 

Sok amerikai és EU-s tisztviselő nem érti, hogy miért nem gyakoroltak nagyobb nyomást Dél-Koreára a szankciók ügyében. Néhány EU tagország elpazarolta politikai tőkéjét, hogy rávegyen más tagországokat a szankciók támogatására, csakúgy mint az USA és Japán. Nem hihető hogy az USA egyszerűen elfelejtette volna Dél-Koreát. Inkább arról lehet szó, hogy a dél-koreaiak számára az orosz külpolitika nem túl fontos, és a makrogazdasági eredményeket látva, az EU és az USA nem érzik úgy, hogy a jelenlegi helyzetben 
érdemes lenne Dél-Koreát ezzel gyötörni.

A Samsung és a Gazprom együttműködéséből azonban látszik, hogy az EU és USA által szankcionált orosz vállalatoknak lenne mit kihasználniuk. Hozzáférhetnek a dél-koreai technológiához és ipari eljárásokhoz, amelyek abszolút összemérhetők a német, amerikai vagy japán színvonalhoz, akik azonban nem tudnak Oroszországgal üzletelni a szankciók miatt. A szankcionált orosz intézmények a koreai bankrendszert is igénybe vehetik, bár itt gondot okozhat, hogy a legnagyobb nemzetközi hitelbiztosítók rendszerint amerikai 
vagy EU-s hátterűek. Az is igaz azonban, hogy a koreai állami külkereskedelmi bank (KEXIM) és a koreai hitelbiztosító (K-SURE) a koreai cégeknek tudnak ilyen biztosítékokat nyújtani. Úgy tűnik, a politikusok mindkét országban felismerték ennek a jelentőségét, mert az első szankciók után mindössze négy nappal a K-SURE és az orosz exportbiztosító (EXIAR) kölcsönös támogatási egyezményt kötött az egymás országaiban zajló beruházásokra. 

Sok orosz külpolitikus van, akik ettől az orosz-dél-koreai gazdasági kapcsolatok növekedését várják. A dél-koreaiak két okból is visszafogottak: nem akarják felbosszantani az Egyesült Államokat, valamint van bennük némi gyanakvás az orosz-észak-koreai kapcsolatok miatt. Az orosz állami sajtó nem emeli ki úgy a dél-koreai üzleteket úgy, mint ahogyan azt a BRICS-országok esetében teszi. Egy látványos közeledés az orosz-dél-koreai kapcsolatokban biztosan kihívna egy amerikai ellenreakciót, amelynek Dél-Korea látná a 
kárát, azonban kétségtelenül fenntartja a lehetőséget a legfejlettebb technológiák transzferére, és a szankcióktól való távolmaradása felbátoríthat néhány európai országot is, hogy ezek megszüntetését szorgalmazza. 

Dél-Korea egyelőre ügyesen egyensúlyoz térségbeli riválisai között. Felismerte, hogy a helyzet kulcsa Észak-Korea: amíg ez a nehezen kezelhető zárvány fennáll, és az összes regionális szereplő magatartását meghatározza – Kínáét, Oroszországét, Japánét és az Egyesült Államokét – addig van bizonyos lehetősége, hogy az ellentétes érdekeket kijátssza egymás ellen. Jó példa erre a legújabb amerikai rakétavédelmi rendszer, a THAAD telepítése 2015-ben. Bár ezzel kihívták Kína és Oroszország gyanakvását, hivatkozhattak 
az Észak-Korea elleni védekezés szükségességére, lerázva ezzel az ellenérveket az USA megelégedésére. A diplomáciai egyensúly helyreállítására azonban Dél-Korea bejelentette, hogy csatlakozik a kínai vezetésű Ázsiai Infrastruktúra-Fejlesztési Bankhoz (AIIB), az amerikai fenntartások ellenére, ám gesztust téve ezzel Kínának (Kínával pl. szabadkereskedelmi egyezményt is kötött Dél-Korea 2012-ben). 

Írta: BG



Hozzászólások

comments