asd

Az Oroszország elleni háború ideológiai gyökerei – 4. rész

Az Oroszország elleni háború ideológiai gyökerei – 4. rész
Alexandr Dugin* nyomán


*A szerző politológus, szociológus, geopolitikus, a tradicionális eurazsianizmus ideológusa, aki szerint Oroszország egy különleges civilizációs híd, összekötő kapocs Kelet és Nyugat között.

Mindehhez természetesen az szükséges, hogy a Nyugat valamiféleképpen ideológiailag definiálja Oroszországot, és annak elnökét. Mivel a modernitás „ideológiai háromszögének” (liberalizmus, kommunizmus, fasizmus) liberális csúcsán az USA és a NATO-blokk helyezkedik el, marad a másik kettő. Ezért történik a tájékozatlan nyugati közvélemény előtt – a médián keresztül – Putyin bemutatása és démonizálása, mint neosztálinista revansista, aki új Szovjetuniót akar építeni, és a jól bevált „visszatér a KGB”-jelmondat sugalmazása. Mivel a putyini Oroszországtól a fasizmus és a nácizmus szellemisége távol áll, marad jobb híján az orosz nacionalizmus és az orosz imperializmus rémképével való ijesztgetés. Épp ennek a dualitásnak (ti. új Szovjetunió ill. orosz imperializmus) köszönhetően lehet egy eredeti értelméből kicsavart logikai-szemantikai értelmezéssel Putyint egyszerre radikális nacionalistának, fasisztának, imperialistának, kommunista fasisztának ábrázolni. (Nemzeti bolseviknak csak azért nem, mert ez a kifejezés és tartalma nem túl ismert a nyugati nyilvánosságban.) Holott nyilvánvaló, hogy Putyin se nem fasiszta, se nem kommunista, se nem nemzetibolsevik. Ő egy vérprofi politikai pragmatista, különösen a nemzetközi kapcsolatok területén (ezért is tisztelik egymást kölcsönösen Kissingerrel, mint ahogy ennek többször is hangot adtak a nyilvánosságban), de nincs ideológiája, viszont előbb-utóbb rákényszerül egy átfogó ideológiai keret kialakítására. Ez nem az ő választása, egész egyszerűen a szabályok így működnek. A liberalizmus épp azért határozza meg Putyint és Oroszországot úgy, mint a múlt árnyékát, egy fenyegetést, akitől a liberalizmusnak meg kell szabadítania a világot, hogy önnön létjogosultságát igazolja. A felszabadítási doktrína előbb Ukrajnát, aztán Európát, végül magát Oroszországot veszi célba. Az ellenséget tehát ismerjük, ezért Oroszországnak önmaga védelme érdekében meg kell határoznia önmaga illiberális identitását.

A poszt-liberális Oroszország és a Negyedik Politikai Elmélet

Oroszországnak nem az a feladata, hogy a liberalizmus agóniáját meghosszabbítsa, hanem hogy felgyorsítsa azt. Ennek érdekében olyan poszt-liberális forradalmi erővé kell válnia, mely egy alternatív jövőképet mutat fel a világ többi része felé, mint a liberalizmus meghaladása. Az orosz háború nem csak orosz nemzeti érdek, hanem követendő példa egy többpólusú világ elé is. A Negyedik Politikai Elmélet a liberalizmus nihilista negatív szabadságával szemben a kreatív szabadság elvét hirdeti, mely az igazi felszabadulást hozza el a nyílt társadalom és haszonélvezői – a globális pénzügyi oligarchia – uralma alól. Ez a háború nem Ukrajna vagy Európa, hanem a liberális rend ellen irányul, melyet egyszer és mindenkorra el kell pusztítani. A modernitás alapvetően rossz, márpedig elérkeztünk a modernitás végpontjához. Akik számára a modernitás a lényeges, vagy hagyja, hogy a modernitás irányítsa sorsát – akár öntudatlanul is –, elérkezett a vég. Akik viszont a tradíció, az intuitív pozitív szabadság, a halhatatlan emberi szellem lényege oldalán állnak, azok egy Új Kezdet résztvevőinek mondhatják magukat. A Negyedik Politikai Elmélet a legfontosabb fegyverünk, mellyel megerősíthetjük Oroszországot, mint az első poszt-liberális ideológiai hatalmat, mely a nihilista liberalizmus ellen folytat harcot egy nyitott, többpólusú, szabad jövő elérése érdekében.


Cs. v. F.

Hozzászólások

comments