Alexandr Dugin nyomán
A fentebb felsorolt értékek alkotják a liberalizmus alapját, és ezek manifesztálódtak gyakorlatban a felvilágosodást követően a fasizmus és a kommunizmus mellett, mint a modernitást meghatározó eszmei triumvirátus. A XX. század folyamán a liberalizmus legyőzte ideológiai riválisait, és ’91-et követően egyetemleges,kizárólagos uralkodó ideológiává vált a világban.
Geopolitikailag a liberalizmus angolszász dominanciájú és USA-központú, melynek alapjait az atlantista euro-amerikai partnerség és a NATO (mint a globális biztonságot megalapozó szervezet) képezi. Ebben a kontextusban globális biztonság alatt a nyugati, végső soron az amerikai érdekek biztonsága értendő. A liberalizmus tehát nem csak ideológiai, hanem politikai, katonai és stratégiai hatalom is egyben. Így a NATO is egy gyökeréig liberális szervezet, mely a liberális társadalmak érdekeit képviseli, és – mintegy kolonizáló organizmusként – elősegíti a liberalizmus terjeszkedését más területeken.
A liberalizmus, mint nihilizmus
Van a liberalizmusnak egy immanens, belső központi tulajdonsága, mely válságidőszakokban tör ki belőle: a nihilizmus. Ennek jobb megértéséhez látnunk kell, hogy a liberalizmus egy értéket véd igazán: a szabadságot. De a liberális vízióban vett szabadság negatív tartalmú kategória*: a liberalizmus harcol minden fajta kollektív tudat és identitás ellen, ahogy úgyszintén ellensége minden cselekvésnek, célnak, stratégiának, módszernek, mely kollektivista (vagy legalábbis nem liberális) alapon szerveződik. Ez az oka, amit Karl Popper, aki Friedrich von Hayek mellett a legjelentősebb liberális teoretikusok egyike „A nyitott társadalom és ellenségei” c. könyvében (melyre Soros is Bibliájaként hivatkozik írásaiban) úgy fogalmazott meg, hogy a liberalizmusnak harcolnia kell minden filozófiai és politikai irányzat ellen, mely azt sugallja, hogy az emberi társadalom valamilyen közös célok, értékek mentén szerveződik (mint azt Platóntól kezdve Arisztotelészen át Marxon keresztül Hegel-lel bezárólag hirdetik). A liberális társadalomban semmilyen célnak és értéknek nincs jelentősége, kizárólag az egyént tartja a társadalom alappillérének. Tehát a nyitott társadalom, mely a nyugati társadalmakban’91-től kezdődően uralkodó és követendő normává vált, konkretizálja ellenségeit. Elsődleges ellenségei a kommunizmus és a fasizmus, melyek a társadalom szervezőelemei alatt központosított, nem-individuális fogalmakat ért – a marxizmusban ez az osztály, a nemzetiszocializmusban a faj, a fasizmusban pedig a nemzetállam. A liberalizmus tehát szemben áll a modernitás másik két nagy, nem-individualista, ezért általa totalitaristának tekintett eszmeáramlatával, a kommunizmussal és a nemzetiszocializussal, melyekre, mint az egyén lehetőségeit, kibontakozását, az egyéni önmegvalósítást gátló, az individuumot elnyomó ideológiákként tekint, és célként tűzi ki maga elé célként ezen berendezkedésű társadalmak felszabadítását. Ez a messianisztikus hevületű „felszabadítási-doktrína” fontos elem, melyre később még visszatérünk.
*Isaiah Berlin társadalomfilozófus „A szabadság két fogalma” c. dolgozatában különböztette meg a negatív szabadság („szabadság valamitől”-„freedom from”) és a pozitív szabadság („szabadság valamire”- „freedom to”) fogalmát.
(Folyt. köv.)