A Római Birodalom sorsára jut-e az EU? – 1. rész
Rosztiszlav Iscsenko* írása nyomán
* Politikai elemző, a Rendszerelemző és Előrejelzési Központ elnöke. A Majdant követően emigrációba kényszerült.
A Római Birodalom bukásától, i. u. 476-től az észak-galliai megmaradt római uralom helytartója, Syagrius 486-ban Soissons mellett vereséget szenvedett az I. Klodvig vezette frankoktól, és ezzel Galliában is véget ért a római uralom, évszázadokig tartó sötét kort hozva az egykori római civilizáció területére. Elnézve az Afrikából és a Közel-keletről megállíthatatlanul hömpölygő bevándorló-hullámot, az embernek az az érzése támad, hogy ez hasonló ahhoz a népvándorláshoz, mely a Nyugat-Római Birodalom végzetét okozta.
Az egységes piac összeomlása a politikai bomlás felé vezető út egyik lépcsője
Az EU menekültkérdéssel kapcsolatos közelmúltbeli lépései (és azok hiányai) nyilvánvalóvá tették, hogy itt egy mélyebb, strukturális válságról van szó, mint egy eltérő kulturális közegből érkező menekültáradat okozta problémáról. Egy-, vagy akár ötmillió afrikai vagy ázsiai menekült nem lenne képes az EU-t, mint államszövetséget történelme legmélyebb válságába taszítani, mint ahogy a többnyire egymás ellen is küzdő egymilliós „barbárság” sem jelentett tényleges fenyegetést a Római Birodalom létére. Nem, itt valami másról van szó. Annak ellenére, hogy a migráció állítólag gyengíti az európai államrendszert, a migráció önmagában nem jelent fenyegetést. A valódi fenyegetést az európai civilizáció erőtlensége jelenti, ugyanis bebizonyosodott, hogy úton-útfélen hivatkozott „értékei” ingoványos talajon, gyenge lábakon állnak. A menekültkérdést a közelmúltig kizárólag gazdaságélénkítő jelenségként értelmezték, holott kiderült, hogy a magának az európai civilizációs tömbnek az alappillérei sérülékenyek, valódi tartalom mögötti ál-értékek, melyek nem képesek egy civilizációs krízis hatékony és eredményes kezelésére.
Az EU fő problémái emellett a gazdaságban is keresendők, csakúgy, mint a Római Birodalom esetében. Róma bevételi forrásai elapadtak, csökkentek az állam bevételei, azonban fent kellett tartania a hadsereget és a túlburjánzott hivatalnoki réteget, ami egyes – főleg a periférián fekvő – régiók esetében az autark gazdálkodás irányába történő elmozduláshoz vezetett. Az egységes piac dezintegrációja pedig a politikai egység bomlását vonja maga után. A régiók egyre kevésbé hajlamosak a számukra nagy terheket kirovó központi hatalommal együttműködni, és egyre markánsabban kerülnek előtérbe a lokális társadalmi-gazdasági érdekek. Az eltérő érdekek egyre jobban távolodnak egymástól, ami a korábbi egységes komplexum fragmentálódásához vezet. Aki nem ért egyet ezzel, gondoljon az ősi Rusz feudális széttagoltságára, amikor a korábbi komplex gazdasági egység önálló, önérdekkövető fejedelmecskékre esett szét.
(Folyt. köv.)
Cs. v. F.