Csernobil öröksége
Harminc évvel ezelőtt, 1986. április 26.-án gőzrobbanás történt a Csernobil és Pripjaty városok között fekvő Lenin atomerőmű 4. reaktorában. Az ezt követő robbanás-sorozatban bekövetkezett a nukleáris olvadás. Pripjaty városának lakosságát és az erőmű tíz kilométeres körzetét evakuálták, mely biztonsági zónát a későbbiekben bővítették. Bár harminc év eltelt, a katasztrófa hagyatéka tovább él.
Szürke farkas a tilalmi zónában. A farkasok számaránya hétszer nagyobb, mint a szomszédos övezetekben.
A sugárzási szint a „tilalmi zónában” még mindig magas. Mivel azonban emberi tevékenység nem folyik a körzetben, a növényi és állati populáció megsokszorozódott. Európai, fehérorosz és amerikai kutatók tanulmánya szerint a nukleáris katasztrófa következtében elnéptelenedő területen jóval magasabb a nagy testű emlősök – vaddisznók, farkasok, hódok – száma, mint a balesetet megelőzően. A farkasok létszáma pl. hétszer magasabb, mint a környező természetvédelmi területeken.
„A baleset epicentrumában végzett kutatásaink bemutatták azon természetes ökoszisztémák rugalmasságát és ellenálló-képességét, melyek mentesek az ember ökológia lábnyomától.” – mondta az egyik amerikai kutató, Jim Beasley (Georgiai Egyetem, Ökológiai Intézet).
„Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a radioaktív sugárzás hasznos lenne az ökoszisztéma fejlődésére” – hangsúlyozta brit kollégája, Jim Smith. – „Felméréseink csupán azt bizonyítják, hogy az emberi tevékenység – mezőgazdaság, erdészet, vadászat – hiányában a természet regenerálódó képessége fennmarad egy ilyen pusztító katasztrófát követően is.”
A kutatás kizárólag az állatállomány mennyiségére korlátozódott, a mai napig nem ismert, hogy a populációk milyen genetikai torzulásokon, mutációkon mentek keresztül.
Elhagyott lakóház a tilalmi zónában
Pripjatyi óvoda. A játékokhoz harminc éve senki nem nyúlt. (2016.04.22.)
Levélszekrények egy prijatyi lépcsőházban (2016.04.22.)
Kilátás egy panelház ablakából (2016.04.22.)
A tilalmi zónát keresztülszelő Pripjaty folyó környéke számos vadon élő állatfaj számára nyújt élőhelyet.
Cs. v. F.
Forrás: naked-science.ru
nationalgeographic.com