Az elmúlt fél évben Vlagyimir Putyin leckét adott a világnak a gyors politikai döntéshozatalból – írja Michael Thumann, a Die Zeit elemzője. – Ugyanakkor a döntéshozatali mechanizmusok közti reakcióidő-különbség megmutatta a különbséget a demokrácia és az autoriter jegyeket magában hordozó irányított demokrácia között. Obamának és az USA-nak három évre volt szüksége a szíriai beavatkozáshoz, ugyanezt Putyin három nap alatt keresztülvitte. Három év elteltével levonhatjuk a következtetéseket, és tiszta vizet önhetünk a pohárba.

2015 szeptemberének egyik hétfőjén Obama az ENSZ new york-i székházában egy sokadik meddő, aktív cselekvési program nélküli kilencvenperces tanácskozáson vett részt, ahol sokadszor jutottak arra a felismerésre, hogy szükséges fellépni az ISIS dzsihádistái ellen, és legyártották az ilyen megszokott, semmit nem érő dokumentumhalmot. Három nap múlva Putyin elrendelte az orosz katonai beavatkozást Szíriában. Míg Obama véget nem érő tárgyalásokat, megbeszéléseket folytatott, az orosz elnök konzultációk és viták nélkül cselekedett, és hozta meg a fordulópontot Szíriában. Az orosz légierő bombázásai az ISIS mellett az USA által támogatott ún. „mérsékelt” ellenzéket is érték, ezáltal stabilizálva a legitim szír elnök, Basar al-Asszad pozícióit, és megfordítva az alkupozíciókat a nemzetközi tárgyalóasztaloknál. Az orosz beavatkozást követően nem sokkal megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások. Putyin gyorsan jött, gyorsan ment. Ez egy tökéletesen kivitelezett katonai beavatkozás volt, ellentétben az évekig húzódó, semmiféle eredményt felmutatni nem képes afganisztáni és iraki USA-missziókkal. Miként Jeffrey Goldberg, a The Atlantic c. folyóirat „Az Obama-doktrína” c. gigászi terjedelmű elemzésében írja (elérhető: http://www.theatlantic.com/magazine/archive/2016/04/the-obama-doctrine/471525), a teljesen koncepciótlan közel-keleti politikájába mindjobban belezavarodó, külpolitikailag abszolút felkészületlen Obama-adminisztrációt hidegzuhanyként érte Moszkva villámgyors döntéshozatala és cselekvőképessége.

Paul Virilio francia szociológus szerint a műszaki-technológiai fejlődés gyorsulása maga után vonta a politikai döntések felgyorsulását is. Ez a mechanizmus a globális politikában ugyanúgy működik, mint a regionális, lokális döntéshozatali szinteken. Aki gyorsan tud dönteni és cselekedni, akár behozhatatlan előnyre is képes szert tenni a lassan reagáló többi szereplővel szemben, kész tények elé állítva azokat. Ennek két legeklatánsabb példáját az elmúlt években láthattuk: az első esetre Krím visszatérésekor került sor, amikor az „udvarias emberek” (ezt a nevet kapták a nem túl beszédes, megkülönböztető jelzést nem viselő különleges katonai egységek) órák alatt ellenőrzésük alá vonták a stratégiailag fontos objektumokat, mint a Legfelsőbb Tanács épülete, és a szimferopoli repülőtér. (Az egyébként a hatályos törvényeknek megfelelő népszavazás során a Krími Autonóm Köztársaság kinyilvánította az Ukrajnától való elszakadási szándékát [a népszavazáson résztvevők közel 96%-a döntött az elválás mellett]. Ezt követően Putyin elnöki rendeletben független államként ismerte el a Krími Köztársaságot, majd jóváhagyta a köztársaság Orosz Föderációhoz történő csatlakozási kérelmét. Ennyit „Krím annexiójáról”…) A másik példa a szíriai beavatkozás.

A szíriai események kapcsán hatalomgyakorlási szempontból megállapítható, hogy kritikus helyzetekben az irányított demokrácia cselekvőképesség szempontjából hatékonyabb vezetési modell, mint a nyugati típusú liberális berendezkedésű irányítási forma. Utóbbinál a döntéshozatali mechanizmust lassítja és akadályozza a közvélemény meggyőzésére fordított energia (ennek társadalomtudományi modellje Stein-axiómák néven ismertek, melyek egy későbbi írásban kerülnek bemutatásra – Cs. v. F.), az állandó egyeztetések, a nyilvánosság túlzott befolyása a klasszikus hatalmi ágakra. A fent említettek mellett a nyugati országok lassú döntéshozatalára, határozatképtelenségére szintén döntő befolyást gyakorol(t), hogy szemmel láthatólag fogalmuk sem volt, mit akarnak kezdeni Szíriával: távozzon-e hivatalából Asszad, avagy sem, ha nem, milyen formában maradjon? A koncepciótlan, egymásnak ellentmondó atlantista modellel szemben a putyini Oroszország pontosan tudta, mit akar, és azt meg is tette, összes energiáját az ellenség gyenge pontjaira összpontosítva, alig fél év alatt meghatározóan befolyásolva egy három éve patthelyzetben levő politikai konstellációt. Ennek voltunk-vagyunk tanúi Szíriában.

Cs. v. F.

Források: rusvesna.su

            theatlantic.com

            zeit.de