Lesz-e újabb kézfogás Európában?

Lesz-e újabb kézfogás Európában?

Konrad Adenauer és Charles de Gaulle

Európa óriási döntések előtt áll, kérdés milyen irányba fog elindulni? Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszolhassuk, fontos áttekinteni, hogyan is indult az egész folyamat? Természetesen ebből km hosszúságú elemzések írhatók, én a közérthetőséget szem előtt tartva a lényeges momentumokat emelem ki. A cím két olyan emberre utal akik elindították ezt a folyamatot, nevezetesen Charles de Gaulle, és Konrad Adenauer.

Ők voltak azok, akik a címben szereplő, ma már szimbolikus értékű kézfogást megtették. Néhány szót politikájukról a teljesség igénye nélkül, és csak annyit, ami témánk szempontjából érdekes.

Charles de Gaulle-nak hivatalba lépésekor fenyegető gazdasági problémákkal kellett szembesülnie. Függetlenségi politikát folytatott, visszautasította a Szovjetunió és az USA közeledését annak érdekében, hogy egy önálló nukleáris nagyhatalommá váló Franciaországot építsen. Erősen szorgalmazta egy önálló Európa építését, bízva abban, hogy az európai nemzetek konföderációja visszaállítja a kontinens birodalmainak hajdani dicsőségét.

Elkezdte egy szoros francia-német együttműködés kialakítását, mely az európai közösség alapja lett.
1959-ben egy Strasbourgban tartott beszédében így fogalmazta meg Európával kapcsolatos elképzeléseit: “Igen, Európa az Atlanti óceántól az Uralig terjedő Európa, ami meg fogja határozni a világ sorsát.”
Sokan magyarázták ezt a kijelentést, de gyakori emlegetése fordulattá vált az európai integráció történetében.

Ez az elképzelés szemben állt az USA és Nagy-Britannia által képviselt “atlanti gondolattal”, és egyre inkább egy önálló Európa pártján állt, amely harmadik pólust képviselhet az USA és a Szovjetunió között.
Több politikai elemző nyitásként, enyhülésként értelmezte a Szovjetunió felé, amely a hidegháború időszakában jelentős fordulatot sejtetett.

Konrad Adenauer (csak érdekességként jegyzem meg, ő alapította a CDU-t) Merkel politikáját látva szegény forog a sírjában. 1949-ben választották kancellárrá és célul tűzte ki a stabil demokráciát,a háború utáni elszigeteltség , és kiszolgáltatottság leküzdését. Ennek érdekében további célja volt az ország csatlakoztatása az akkor alakuló európai, és atlanti szervezetekhez. Ezért karolta fel Robert Schuman francia külügyminiszter tervének támogatását, aminek eredményeképpen létrejött a Montánunió. Kancellári működése alatt szoros kapcsolatokat alakított ki Franciaországgal, és a Szovjetunióval. Már 1955-ben ellátogatott a Szovjetunióba, és e látogatás eredményeként létesült diplomáciai kapcsolat a két ország között.
Gondoljunk bele, milyen politikai felülemelkedést, Európában való gondolkodást igényelt, hogy a hidegháború “leghidegebb” időszakában, 10 évvel a háború után diplomácia kapcsolatot létesített a Szovjetunióval. Mindkét politikus jól ismerte az amerikai mentalitást a háború alatt. Csak sejtésem, hogy De Gaulle Amerikával kapcsolatos fenntartásainak gyökerei innen származnak. Alátámasztani látszik ezt a tényt, hogy hasonló fenntartásai voltak Nagy-Britanniával szemben is. Talán ennek köszönhető, hogy a britek nem lettek alapító tagjai az EGK-nak.

Nézzük ezek után, hogy milyen folyamatok indultak el, hogyan alakult az EGK fejlődése.
A Közös Piac elődje a 1932-ben létrejött, majd 1948-ban újrainditott Benelux Vámunió volt. Ehhez csatlakozott az 1952-ben megalapított Európai Szén-és Acélközösség / Montánunió /. A vámunió tapasztalatait felhasználva a kereskedelem liberalizációja mellett a két erőforrás egységes kezelését,és egységes piac kialakítását tűzték ki célul.
A kedvező eredmények alapján került sor 1957. márc. 25-én / újabb aktualitás / a római szerződés aláírására, így létrejött a Közös Piac. A jövőbe tekintve ekkor alapították a Európai Atomenergia Közösséget / Euratom /  az atomenergia békés felhasználására. Ami nagy előrelépés volt a Montánunióhoz viszonyítva, hogy a kereskedelmi és vámakadályok lebontása már nem egy szektorra, hanem az ipar EGÉSZÉRE vonatkozott. A mezőgazdaságot később szabályozták. Miért is érdekes ez a  kis áttekintés? Mert ennek függvényében láthatjuk a magyar gazdasági fejlődés egyik óriási zsákutcáját, mely autark, önellátó gazdaságpolitikát folytatott, ésszerűtlen, nyersanyag nélküli iparosítással.Ez egyébként jellemző volt a szocialista országokra, ráadásul hasonló elavult technológiával. Ez külön megér egy misét! Vissza a témához, egyszerű a képlet szoros gazdasági együttműködés, az erőforrások optimális felhasználása az egyik oldalon, a fent leírtak a másik oldalon.
Az EGK történetével foglalkozók ezt az időszakot a VERTIKÁLIS együttműködésnek nevezik, amelynek lényege a mind szorosabb integráció elmélyítése az együttműködő országokkal. Az EGK pezsgő gazdasági világa nem hagyta érintetlenül Európát, hiszen 1960-ban a stockholmi egyezmény elfogadásával megalakult az EFTA / Európai Szabadkereskedelmi Társulás /. A vámunió létrehozása- a tagországok közötti belső vámok megszüntetésre és a közös KÜLSŐ VÁMOK létrehozása- 1968-ra befejeződött.
Az, hogy mit alkottak, jól mutatja, hogy a GATT-tárgyalásokon az EGK önálló partnerként lépett fel az alapítók nevében. Kis hazánk ebben az időben kezdett kísérletezni az Új Gazdasági Mechanizmussal, aminek kétségtelen kedvező hatását 1973 sikerült letompítani. Nos, a 70-es évek elejére a belső hajtóerő az integráció, már csökkenő tendenciát mutatott. Mondhatjuk, hogy lezárult az EGK fejlődésének egy szakasza. A világgazdaság növekedésében más partnerek is megjelentek, erősödött a globalizáció, a növekedési súlypontok földrajzilag is áthelyeződtek. A vertikális fejlődés után előtérbe került a horizontális fejlődés, amit az EGK külgazdasági szerződései biztosítottak.
Több EFTA-ország csatlakozott 1973-ban: Egyesült Királyság, Írország,Dánia. Ez gyors beilleszkedés volt, mert rövid időn belül csatlakoztak a Közös Piacon belüli vámmentességhez, és a külső vámokhoz.
Érdekes a EGK mediterrán politikája, ahol viszonzás nélküli, egyoldalú előnyöket nyújtott. Ez azt jelentette, hogy a közösség által nyújtott preferenciákat nem kellett viszonozni, így ezek az országok vámmentesen exportálhattak az EGK-ba. Az érintett országok Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Izrael, Málta és Ciprus voltak. E dolgozatnak nem célja az EGK értékelése, a fejlődés áttekintése viszont elengedhetetlen. Itt csak annyit, hogy a hat alapító ország együttes aránya a világgazdaságban 1960-ban 23,0 %-ot tett ki, ez az arány a horizontális fejlesztés eredményeként 45,0, míg napjainkban 50,0 %-ra tehető.
Nem sikerült bővíteni a rendszert, részben a KGST országok negatív hozzáállása miatt. A folyamatos tárgyalások ellenére csak 1988-ban jutott oda a KGST és az EGK, hogy közös nyilatkozatban rögzítették az együttműködési szándékukat. Sajnos KÉSŐN. A volt szocialista országokban bekövetkezett társadalmi-gazdasági változások más priorításokat jelöltek ki.
Van viszont egy lényeges momentum, ami az EGK-t is gondolkodásra késztette.A nyolcvanas években romlottak az EGK és Nyugat-Európa világgazdasági pozícíói. A vizsgálatok, elemzések  a nem megfelelő piacnagyságra mutattak. A folyamatos piacfejlesztés, és mélyülő integráció ellenére sem voltak ezek a piacok olyan homogének,és egységesek, mint az amerikai és japán piac. Nem beszélve a világgazdaságban oroszlánkörmeit növesztő Kínáról. A történeti áttekintést azért tartom szükségesnek,mert az EGK fejlődése logikus lépések, koncepciók, a gazdasági szükségszerűségnek való megfelelés jellemezte. A legéletképesebb társulás volt eddig a világon. Amit viszont az elemzők elfelejtenek kiemelni: ehhez nagyon felkészült, történelmi léptékben, a kialakult renden felülemelkedő politikusok is rendelkezése álltak.
Nem véletlenül kezdtem Charles de Gaulle és Konrád Adenauer szimbolikus kézfogásával ezt a cikket. Ők kezet fogtak annak idején, lesz-e ilyen kézfogás Európában amelyiknek ilyen erős kisugárzása lenne?
És….ezzel elérkeztünk Európa jelenlegi problémájához……hogyan tovább? Ami világosan látszik: két út van előttünk, az egyik az agyonhallgatott, titokban tárgyalt transzatlanti kereskedelmi megállapodás, a másik: kezet nyújtani az oroszoknak és valósuljon meg az európai álom az Atlanti óceántól az Uralig. Ennek persze előfeltétele, hogy a több száz éves orosz-lengyel ellentét is kézfogással záruljon.
Ennek a cikknek az ad aktualitást, hogy a mai napon tárgyalnak Európa külügyminiszterei az Oroszország elleni szankciókról….lesznek-e olyan bölcsek,mint elődeik voltak? Nem tudom… Hosszú lett a bevezető…néhány napon belül folytatása következik, alaposabb, számszerű elemzéssel: miért is jobb nekünk az európai egyezség.

jegenye saját összeállítás igénybevett forrás:  wikipédia,rubicon.

Hozzászólások

comments