Rómaiak Kínában: Carrhae elveszett légiója

Rómaiak Kínában: Carrhae elveszett légiója

I.e. 53-ban Spartacus legyőzője, Marcus Licinius Crassus megpróbálta kiterjeszteni Róma uralmát a mai Irán területén fekvő pártusok földjére. A carrhae-i csatában a pártusok megsemmisítő vereséget mértek a rómaiakra, maga Crassus is elesett az ütközetben, közel tízezer légiós került fogságba.


17 évvel később egy hun-kínai ütközetben a hunok vereséget szenvedtek, a kínai források feljegyezték, hogy 150, teknős-alakzatban küzdő „hun” katona is fogságba esett, de a kínaiakat annyira lenyűgözte az általuk alkalmazott harcmodor, hogy a kínai-tibeti határvidéken telepítettek le, és itt alapították meg saját városukat, Li-Jient.


Nemrég DNS-vizsgálatok igazolták, hogy a település lakói az europid rasszhoz tartoznak. Kék és zöld szem, a belső-ázsiainál nagyobb testmagasság, egyéb szembeötlő karakterisztikai különbségek. A falu lakói elmondásuk szerint tisztában vannak származásukkal, ünneplik a római ünnepeket, és tiszteletben tartják a legionariusok egyik szent állatát, a bikát. A korábbi források feljegyezték, hogy a területüket az idegenből jöttek négyzet alakú erődítménnyel védték, ami a Mediterranium térségében elterjedt véderőforma volt, de Keleten nem alkalmazták. Egy elmélet szerint a fogoly légiósokat a pártusok eladták a hunoknak, így kerülhettek végül – szintén fogolyként- Kínába.
Sok történész nem ad hitelt az elveszett légió legendájának, egyes elképzelések szerint az ősi kereskedelmi útvonal Selyemút közelsége miatt kerülhettek kaukázusiak a térségbe, mások szerint Nagy Sándor seregének leszármazottai alapították a települést. A történetet római kori leletek hitelesíthetnék, de ha igaz, hogy a carrhaei-i ütközet foglyai harcoltak tizenhét évvel később, a katonai kötelesség-, és hivatástudat szép példáját vitték végbe, hogy a tanultakat másfél évtizeddel később is az ellenség csodálatát kivívva tudták bemutatni.

Cs. v. F.

Forrás: www.warhistoryonline.com

Hozzászólások

comments